Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 19 találat lapozás: 1-19
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bagoly Miklós

1999. november 29.

1999 nyarán három hét alatt Gelencén elkészült a legnagyobb székely kapu, amely a magyar nemzet ajándékaként állít emléket a lengyel nemzet édesanyjaként tisztelt Árpád-házi királylánynak, akit II. János Pál pápa június 16-án avatott szentté több mint egymillió zarándok jelenlétében a lengyelországi Ószandecen, ahol a Szent Kinga által alapított klarissza kolostor áll. A galambdúcos kapu, amelyről a szentté avatott Boldog Kinga néz a bemenőre, Szent Hedvig pedig a kimenőre, s amelyen a nap és a hold mellett ott látható Magyarország és a Vatikán címere, Szalai Attilának, a varsói magyar nagykövetség munkatársának az ötlete volt. Molnár Imre történészen kívül, aki a magyar külügyminisztérium első számú lengyel szakértője, s a Székelyföld jó ismerője, kevesen hittek abban, hogy három hét alatt a kaput meg lehet tervezni, el lehet készíteni és fel lehet állítani a szentmise idejére. Molnár Imre azonban tudta, hogy a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) felelni tud a kihívásra, és Erdélyben ezt a kaput, amely a magyar és a lengyel nép sok száz éves barátságát is jelképezi, el fogják készíteni. És nem kellett csalódnia. Nov. 27-én ünnep keretében Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében adták át a magyar külügyminisztérium és a VET díszoklevelét mindazoknak, akik az Árpád- házi Szent Kinga tiszteletére faragott székely kapu felállításához hozzájárultak. Az esten Petrás Mária istenes csángó énekeket adott elő. A szentté avatott magyar királylány életét és cselekedeteit Molnár Imre idézte fel, ökumenikus küldetésének szentségéről dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek beszélt, az Ószandecre zarándokolók közkincsévé vált kapu jelképes értékét Konrad Sutarski filmrendező dicsérte, majd Patrubány Miklós, az MVSZ általános alelnöke, a VET elnöke értékelte. A kitüntetéseket Molnár Imre, Soltész Levente kolozsvári konzul, Patrubány Miklós és András Imre, a VET titkára nyújtotta át Bagoly Miklós és dr. Török István vállalkozóknak és Pakó Benedek plébánosnak, a kapufaragás támogatóinak, Zakariás Attila műépítésznek, a kapu tervezőjének, Bíró László fafaragó kapuállítónak, valamint a hasonló minőségben kitüntetett három Both testvérnek Imrének, Lászlónak és Tibornak, a díszítő motívumokat tervező Haszmann testvéreknek, Józsefnek és Pálnak, a kapu domborműveit kifaragó Vargha Mihály szobrászművésznek, Jakabos Csaba gépészmérnöknek, a vasazás előállítójának és Farkas Réka riporternek, a dokumentumfilm szerkesztőjének valamint Kalamár György operatőrnek. A munkát vállaló Patrubány Miklóst, a VET elnökét pedig személyesen a nagykövetségen tüntetik ki. /(bodolai): Kitüntették a kapuállítókat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

2000. február 7.

Sepsiszentgyörgyön febr. 5-én összegyűltek a megye fával foglalkozó vállalkozói, hogy megbeszéljék az őket érintő gondokat. A székelyudvarhelyi kiadású immár negyedik éve havi rendszerességgel két nyelven megjelenő asztalosszaklapot, az Intarziát Kovács Judit főszerkesztő mutatta be, és ajánlotta "fások" figyelmébe. Kató Béla illyefalvi lelkész a RAIFFCOOP hitelszövetkezetről beszélt, amelynek gyökerei a LAM Alapítványig nyúlnak. A RAIFFCOOP folyosó a nyugati pénzek hozzáférhetőségéhez, bárki kap hitelt bizonyos feltételek mellett. A Kis- és Középvállalkozók Kovászna Megyei Szövetségét (Asimcov) Bagoly Miklós elnök és Vajda Lajos ügyvezető igazgató képviselte. Az Új Kézfogás Közalapítvány, a Saxonia Közalapítvány programjai, a Sapard-programok vállalkozókért vannak, élni kell velük. /Faiparosok fóruma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./

2003. augusztus 2.

A Kovászna megyei magyar üzletemberek többé nem fizetnek tagsági díjat az RMDSZ helyi szervezeteinek, mivel elégedetlenek a szövetséggel fennálló kapcsolattal, nyilatkozta több helyi üzletember a Mediafaxnak. A konfliktus egy üzleti találkozó után éleződött ki, amelyet az RMDSZ vezetése egy hónappal korábban rendezett Székelyudvarhelyen az erdélyi magyar vállalkozók számára. A találkozón Bagoly Miklós, a Kovászna megyei Kis- és Középvállalkozások Egyesületének elnöke bírálta a jelen levő vállalkozók kiválasztásának módját, mondván, hogy ilyen tanácskozáson nem csak az RMDSZ által meghívottaknak van helyük, hanem minden olyan vállalkozónak, akinek érdeke a térség gazdasági fejlesztése. A tanácskozás szünetében Verestóy Attila RMDSZ-alelnök bírálta Bagolyt, a konfliktus nyomán pedig néhány Kovászna megyei vállalkozó úgy döntött, hogy többé nem ad pénzt az RMDSZ-nek. /Nem adnak több pénzt az RMDSZ-nek. Tiltakoznak az üzletemberek Kovászna megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2007. április 11.

Saját sikertörténetének tartja a sepsiszentgyörgyi inkubátorház beindítását az Asimcov – ismertette a Kovászna megyei Kis- és Közepes Vállalkozók Szövetségének múlt heti közgyűlésén Bagoly Miklós, a szervezet elnöke. Az inkubátorházban található 23 cég két éven belül 108 új munkahely teremtését vállalta. A szövetségnek sikerült tavaly kilábalnia a két évvel ezelőtti hullámvölgyből. Az Asimcov tavaly benyújtott 180 pályázatából 172 volt sikeres, s 508 ezer lej értékű támogatást nyert el. Klubtalálkozók, szemináriumok és képzések megszervezésével, illetve más szakrendezvények tető alá hozásával igyekezett segíteni a kis- és közepes vállalkozókat (KKV). A szövetségen belül működik faipari, kézműves és építőipari szakosztály. /Domokos Péter: Kilábaltak a hullámvölgyből. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./

2009. január 23.

Közös székely ügy a Székelyföldi Termék márkanév bejegyzése – hangzott el Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt által szervezett közmeghallgatáson. A fórumon Gazda Zoltán, az MPP háromszéki szervezetének alelnöke beszámolt az eddigi lépésekről. Elmondta, levédték a www.szekelyfolditermek.eu internetes címet, ahol nemsokára lehetségessé válik a levelezés is, így többen is hozzászólhatnak, elmondhatják ötleteiket. Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (Asimcov) elnöke hangoztatta: örömmel fogadták az MPP részéről érkező felkérést, és támogatják a kezdeményezést. Tulit Attila szerint a sikerhez a helyi és a megyei önkormányzatok is hozzájárulhatnak azzal, hogy bizonyos kedvezményeket biztosítanak azon vállalkozóknak, akik felvállalják, hogy termékeiken szerepeljen a Székelyföldi Termék márkanév. /Farcádi Botond: Közös ügy (Székelyföldi Termék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./

2009. március 4.

1952-ben, központilag elrendelték a burzsoá-földesúri rendszer ,,széles dolgozó tömegeket megrontó” szellemi termékeinek, a ,,reakciós” irodalomnak a megsemmisítését. Bagoly Vilmos zágoni igazgató-tanítóra hárult a pártfeladat, hogy a háború és az ezt követő viszontagságok elől az iskola padlására menekített ,,reakciós” tartalmú könyveket megsemmisíttesse, a szellemi inkvizíciónak megfelelően a ,,reakciós” könyveket máglyán kellett elégetni. Bagoly Vilmos fia, Miklós kezébe nyomott egy könyvet. Címe: Hős fiúk. Regényes történet a szabadságharcból. Írta Rákosi Viktor. Mikor édesapja már elég érettnek tartotta arra, hogy a veszélyes titkokba beavassa, akkor mesélte el, hogy 1952-ben a könyvégetést az iskolásokkal kellett elvégezni, ő pedig közel félszáz, értékes művet, főleg történelmi és természettudományi témájú kötetet titokban hazavitt, és otthon elrejtette. Fia legkedvesebb olvasmánya, a Hős fiúk ebből származik, tehát a tűzhaláltól megmentett könyv. Bagoly Miklós mérnök 2009. március 15-re a sepsiszentgyörgyi Charta Nyomdával újra kiadatja Rákosi Viktor halálra ítélt regényes történetét. /Sylvester Lajos: Egy regényes történet romantikus megmentése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./

2010. május 21.

Csődközelban a társadalmi párveszéd
Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a kormány által javasolt megszorító intézkedések lépnek hatályba június elsejétől, miután a szakszervezetek, illetve a kormány képviselői közötti csütörtöki tárgyaláson sem közeledtek a társadalmi partnerek álláspontjai. Emil Boc miniszterelnök a megbeszélést követően ugyan úgy nyilatkozott, hogy a párbeszéd a napokban folytatódik, azonban maga is belátta, hogy nem sok esély van arra, hogy olyan közös megoldás szülessen, amellyel módosítani lehetne a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) jövő héten postázandó szándéknyilatkozatot, amely egyebek mellett a bérek és nyugdíjak csökkentését tartalmazza.
„Megvitattuk a szakszervezetek valamennyi javaslatát. Vannak azonban olyan területek, amikor a két álláspont homlokegyenest eltér egymástól. Ilyen például a szakszervezetek által javasolt adóemelés, amitől a kormány teljes mértékben elzárkózik” – részletezte a kormányfő. Hozzátette: Mihai Şeitan munkaügyi és Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterre hárul a feladat, hogy a szerdai kormányülésig megvizsgálja a szakszervezetek javaslatait, s akkor bemutassa a kabinet tagjainak. „Amennyiben a javaslatokat számokkal és valós érveléssel támasztják alá, akkor a kormány támogathatja azokat” – fogalmazott Boc, aki korábban leszögezte, hogy az általa vezetett kabinet szerdán elfogadja a szándéknyilatkozatot, amit az előzetes bejelentések szerint kormányzati felelősségvállalással kívánnak elfogadtatni a parlamenttel.
Victor Ponta, a legnagyobb ellenzéki alakulat, a PSD elnöke egyébként csütörtökön bejelentette, a szakszervezetekkel közösen dolgoznak a kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány szövegén, amelyet akkor nyújtanak be, amikor a kormány a parlament előtt felelősséget vállal a megszorító intézkedésekért.
Marius Petcu, a Frăţia szakszervezeti tömb elnöke eközben a csütörtöki tárgyalást követően úgy nyilatkozott, a kormánynak egyáltalán nem áll szándékában módosítani eredeti elképzelésein. „Újra át kellett vennünk a szándéknyilatkozatot, s rájöttünk, a kormányfő hajthatatlan a legtöbb kérdésben” – közölte. Hozzátette: arra talán mutatkozik esély, hogy a gyermeknevelési pótlékot, a fogyatékkal élők, illetve a háborús veteránok segélyét ne érintsék annyira drasztikusan a megszorítások. Petcu ugyanakkor közölte, arra kérte vidéki kollégáit, hogy a hét végén úgymond ostromolják meg a honatyák területi irodáit, s próbálják meggyőzni őket arról, hogy ne szavazzák meg a szándéknyilatkozatot.
Máté András RMDSZ-es képviselő csütörtökön sajtóközleményben jelezte, hogy teljes mértékben elutasítja a kormány nyugdíjcsökkentésre vonatkozó intézkedéseit.
„Azon túl, hogy a kisnyugdíjasok puszta létét fenyegeti a nyugdíjak csökkentése, alkotmányellenes politikai lépésről van szó” – fogalmazott. Kérdésünkre, hogy egy esetleges ellenzéki bizalmatlansági indítványt támogatna-e, Máté úgy nyilatkozott, ezt nem teheti meg, de a szavazáson mindenképp tartózkodni fog.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb vezetője csütörtökön, még a tárgyalásokat megelőzően leszögezte, ha a szándéknyilatkozat végső szövegébe nem kerülnek be a szakszervezeti javaslatok, akkor még május 31-e előtt elkezdhetik az általános sztrájkot. Szintén csütörtökön jelentette be a Román Vasúttársaság (CFR) szakszervezete, hogy amennyiben 25 százalékkal csökkentik béreiket, május 31-én leáll a vasúti közlekedés.
Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője eközben az Euronewsnak nyilatkozva leszögezte, bármikor készek visszatérni Romániába. „Mi az IMF-nél rugalmasak vagyunk. Ha újabb intézkedéscsomagot javasolnak, biztosan figyelembe veszszük azt. Azt a luxust azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy semmilyen megszorítást ne alkalmazzanak” – szögezte le Franks.
Nagy Ágnes az adóemelés ellen
A szakszervezetek által javasolt adónövelés ellen foglalt állást a Krónikának nyilatkozva Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja is. „Az adóemelés inflációgerjesztő, nem biztos, hogy eléri a célját, hiszen nem olyan élénk a gazdaság 2010-ben, másrészt az infláció az egész lakosságra negatívan hatna” - fogalmazta meg a gazdasági szakértő, aki szerint a társadalomnak el kell fogadnia a megszorító intézkedéseket, hiszen egyetlen kormány és központi bank sem tudja végrehajtani a döntéseit a társadalom beleegyezése nélkül.
Az adónövelés meglátása szerint tovább nehezítené a helyzetet, hiszen a gazdaság nem áll úgy, hogy egy plusz adóterhet kitermeljen. Olyan körülmények között, hogy a gazdaságban az első negyedévben is visszaesés volt, az egyéni vállalkozói engedéllyel tevékenykedőkre ki lehet vetni a különadókat, de kérdés, hogy megtermelődik-e a pluszérték és befolyik-e az az államkasszába. „A kormány éppen erre nem látott lehetőséget, hisz a gazdasági növekedés nem indult el úgy, ahogy tavaly gondolták. Ennek ellenére az államháztartás deficitjét csökkenteni kell, így az egyetlen megoldás a közalkalmazotti fizetések és a szociális juttatások csökkentése” – szögezte le Nagy Ágnes.
Kutyaszorítóban a kormány, mélyül a recesszió
Nem hiszem, hogy módosítani fogják a kormány Nemzetközi Valutalappal kötött megállapodását – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. „Az adóhatóság csődben van, a kormánynak egész egyszerűen nincs más választása, mint teljesíteni a megállapodásban vállaltakat, mert az IMF-segély nélkül már nem tudnának sem nyugdíjat, sem béreket fizetni” – indokolta álláspontját a szakértő, aki szerint a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Boc-kormány intézkedései tovább mélyítik a recessziót, a megszorítások ugyanis nem fogják növelni az állam bevételeit.
A Krónika kérdésére, miszerint mit szól ahhoz, hogy a szakszervezetek azt szeretnék, ha a nyugdíjak csökkentése helyett 30 százalékosra emelnék az egyéni vállalkozók (PFA) adóját, a gazdasági elemző elmondta, ez az intézkedés egyszerűen kevés. „Egész más dimenziókról beszélünk, a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése 1,5 milliárd euró megtakarítást jelent, még ha az egyéni vállalkozásokra százszázalékos adót is vetünk ki, akkor sem fogja elérni ezt az összeget” – szemléltette a különbséget.
Hozzátette: kissé nevetséges, hogy a szakszervezetek mindent a magánszférával akarnak megfizettetni, a szakértő szerint ezzel saját tehetetlenségüket akarják leplezni. „Nincsenek jelen a magánszférában, csak a kormánnyal szemben tudnak keménykedni. Vagy emlékszik ön olyasmire, hogy amikor tavaly a magánszférában 25 százalékkal csökkentek a bérek, nagy tiltakozó megmozdulások lettek volna?” - tette fel a költői kérdést Şerbănescu. Szemléltetésként hozzátette, 400 ezer ember vált tavaly munkanélkülivé a magánszférában, ami figyelembe véve, hogy az aktívan dolgozó népesség alig 3 millió főt tesz ki, országos szinten 15 százalékos leépítést jelent.
Fehéríteni kell a gazdaságot, nem megfojtani
Sem a bérek és nyugdíjak csökkentését, sem az adók növelését nem tartja hatékony válságkezelő módszernek Herman Rosner. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Krónikának elmondta, a bérek és a nyugdíjak csökkentése elkerülhetetlenül a piac szűkülését vonja maga után, és ez negatívan csapódik le a magánszférában is. A gazdasági szakember szerint a nyugdíjat nem ajándékba adják, a nyugdíjasok ezeket a pénzeket befizették az államkasszába, amikor dolgoztak. „A csökkentésről talán tárgyalni lehetne egy kétezer eurós átlagnyugdíj esetében, ellenben 150 eurós nyugdíjakat nem lehet tovább csökkenteni” – szögezte le Rosner, aki szerint a kormány ezzel a megszorítással csak azt éri el, hogy lanyhul a munkamorál, hiszen a jelenlegi munkavállalók még abban se bízhatnak, hogy ledolgozott éveik után megkapják a tisztességes járandóságot. Rosner ugyanakkor üdvözli, hogy a kormány nem emelte meg az adókat és az áfát.
„Az adóemelésnek beláthatatlan, katasztrofális következményei lehetnek, hiszen a gazdasági világválság amúgy is nagyon megviselte a vállalkozókat. Kovászna megyében az elmúlt húsz év alatt első alkalommal történt meg, hogy több cég vált fizetésképtelenné és ment csődbe, mint ahány új alakult” – ecsetelte a kamara elnöke. Rosner szerint a kormánynak legalább háromféle megoldást kellett volna kidolgoznia a válság kezelésére. Mint felidézte, az üzletemberek szervezetei, a kereskedelmi kamara már egy évvel ezelőtt javasolta, hogy a kölcsönpénzt az állam infrastrukturális beruházásokra fordítsa, munkahelyeket teremtve, és hogy fizesse ki a magánszféra felé az adósságait, megelőzve a pénzügyi zárlatot. Hozzátette: a pénzt elköltötték fizetésekre és nyugdíjakra, most már késő ezekről a lehetőségekről beszélni.
A közgazdász szerint jelenleg a fekete és szürke gazdaság kifehérítésére kellene fektetni a hangsúlyt, hiszen a vállalkozók érdeke is egy valós versenyen alapuló piacgazdálkodás kialakulása. Ugyanakkor az újramagánosítás, valamint a magánosított vállalatok adóterhének a növelése lehet egy másik megoldás. „Az állami vállalatokat azért privatizálták, hogy hatékonyan menedzseljék őket. Ha évek óta nem fizetnek profitadót vagy jutalékot, ez nem valósult meg, és újra kell tárgyalni a szerződéseket. Segíteni kell a kis- és közepes vállalkozókat a piac felkutatásában, vásárokon, kiállításokon való részvételben, hogy legyen esélyük a túlélésre, az esetleges újrakezdésre” – összegzett Rosner, aki szerint a válság utáni időszakra is fel kell készülni, vállalkozóbarát törvényekkel és ajánlatokkal.
„A magánszférát ne sújtsák tovább”
Nem lehet már újabb terheket róni a magánszférára, vélik a székelyföldi üzletemberek. László János, a székelyudvarhelyi Küküllő szálloda tulajdonosa a Krónikának elmondta, a vállalkozóknak már nincsenek tartalékaik, hiszen a gazdasági válság, a tavaly bevezetett átalányadó megviselte őket. Ugyanebben a helyzetben vannak az egyéni engedéllyel működő vállalkozások is, ha a szakszervezetek javaslata szerint közel megkétszereznék adójukat, az ellehetetlenítené a működésüket. László János szerint a költségvetést kell tüzetesen átvizsgálni, és a kiadási oldalon olyan tételeket keresni, amelyek a legkisebb társadalmi következménnyel lefaraghatók.
Hasonlóképpen vélekedik Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke is, aki szerint az adókat már semmiképpen nem lehet növelni, a vállalkozói rétegről – és ide tartoznak a szerzői jogdíjból élők vagy az egyéni vállalkozói engedéllyel működők is – már nem lehet több bőrt lehúzni. Nem azokat kell sújtani, akik valóban dolgoznak és adóznak. Átlátható módon az állami költségeket kell csökkenteni, megvizsgálni, hol folynak el a pénzek, magyarázta a háromszéki vállalkozó. Bagoly Miklós szerint túlméretezett az állami apparátus, hiszen míg Magyarországon ezer lakosra 32 közalkalmazott jut, Romániában nyolcvan. „A kormánynak a felesleges kiadásokat kell visszaszorítania, a gazdaságot kifehérítenie, a csempészetet felszámolnia, nem a béreket, a nyugdíjakat csökkenteni, vagy az adókat növelni” – szögezte le a vállalkozói szövetség elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 15.

Kovászna megye: magyarországi diákok szakmai gyakorlaton
Közel 40 magyarországi fiatal végzi kötelező szakmai gyakorlatát Kovászna megyei cégeknél. Az Eger város önkormányzata által működtetett Térségi Integrált Szakképző Központ a szakiskolák tevékenységét koordinálja, tavaly az ASIMCOV vállalkozói szövetséggel kötöttek együttműködési szerződést és pályáztak az Európai Unió Leonardo Mobilitás programja keretében, amely a diákok külföldi gyakorlatozását támogatja.
A 38 tanonc – kertész, cukrász, szakács, pincér, könyvkötő és szerkesztő, autószerelő, egészségügyi asszisztens, közgazdász – tegnap kezdte el négyhetes gyakorlatát, nyolc cégnél és a sepsiszentgyörgyi kórházban tanulják hivatásukat. Délután és hétvégeken szabadidős programokat, kirándulásokat szerveznek számukra.
Az ASIMCOV 27 ezer eurós uniós támogatást kap a program lebonyolítására. Bagoly Miklós, a vállalkozói szövetség elnöke szerint abban bíznak, hogy a fiatalok elviszik a háromszéki vállalkozások hírét, és ennek köszönhetően üzleti kapcsolatok alakulnak ki. Kiss Zoltán Heves megyei tanár a Krónika kérdésére, hogy milyen hasznuk származik a fiataloknak a romániai gyakorlatból, elmondta: elsősorban a látókörük bővül, de fejlődik a kapcsolatteremtő és kapcsolattartó képességük is.
Emellett megtudják, hogy az EU tagországaiban különböző módon kezelik a helyzeteket, más-más technológiát használnak. Kiss Zoltán is abban bízik, hogy a négyhetes gyakorlat során baráti kapcsolatok születnek, amelyekre később üzleti együttműködést lehet építeni.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2013. május 3.

Tüntetéssel és export-tiltással a székelyföldi erdőkért!
Tíz székelyföldi településen tüntetnek a Schweighofer-beruházás ellen. Gyújts gyertyát a székelyföldi erdőkért! jelszóval tüntetést hirdettek meg a Facebookon a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó óriáscég rétyi beruházását ellenző személyek. Az közösségi oldalon az eseményt létrehozók között Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta elnöke, és Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke is szerepel – írja a transindex.ro.
„Helyszínenként ezer gyertyával tiltakozunk a Rétyre tervezett megafűrésztelep megépítése ellen. A beruházás megvalósulása esetén ezrek munkahelye kerül veszélybe, nem beszélve a környezetrombolásról" – írják a felhívás szerzői. Az összehangolt eseményre május 7-én, kedden este 8 órakor kerül sor, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, Kézdivásárhely főterén, Baróton a központi parkolóban, Kovásznán a központi parkolóban, Ozsdola központjában, Rétyen a községháza előtt, Székelyudvarhelyen az Emlékezés parkjában, Csíkszeredában a Szabadság téren, Szentegyházán a korcsolyapályán, Gyergyószentmiklóson pedig a művelődési ház előtt.
A szervezők az újabb települések csatlakozását várják. A Holzindustrie Schweighofer vállalat évente 800 000 köbméter rönkfát dolgozna fel a Rétyre tervezett 70 hektáros fűrésztelepén, amelyet 2014-ben indítana be. A tervezett beruházás összértéke 150 millió euróra rúg. Az osztrák cég szerint a beruházás nyomán 650 új munkahely jöhetne létre Kovászna megyében.
A háromszéki vállalkozók szövetsége export-adót szorgalmaz
A hazai bútoriparnak valós segítséget nyújthatna a kormány terve, hogy időszakosan leállítaná a deszka- és rönkexportot, nyilatkozta Bagoly Miklós. A háromszéki kis és középvállalkozók egyesülete, az Asimcov elnöke, sepsiszentgyörgyi faipari vállalkozó a Sláger Rádiónak kifejtette: nem lehet politikai eszközökkel beleszólni a piacgazdaság alakításába. Bagoly Miklós (fotó) szerint egy új adónem bevezetésével lehetne a deszka és rönkexportot szabályozni.
Mint arról beszámoltunk Liviu Dragnea kormányfő-helyettes bejelentette, hogy a hazai fafeldolgozó ipar támogatásának céljával állítanák le időszakosan a romániai deszka és rönkexportot. Ezzel az intézkedéssel egyetértett Lucia Varga erdészeti miniszter is, aki azonban felhívta a figyelmet, hogy az export időszakos leállításáért az unió kötelezettségszegési eljárást indítana Románia ellen, viszont amíg a per tartana, legalább visszaesne a fakivágás mértéke”.
A román kormány támogatja az intézkedést, hiszen az ország óriási mennyiségű faanyagot exportál, a hazai kereskedők pedig nem tudnak versenybe szállni a külföldi vállalkozókkal a magas árak miatt. „Rendkívül fontos, hogy úgy módosítsuk a jogszabályokat, hogy megvédhessük az erdőket, ezzel egyidőben pedig a hazai fa- és bútoripart is segítsük” – érvelt Liviu Dragnea.
„A famaffia egy munkanapja”
Famaffiának nevezi a székelyföldi erdőirtások felelőseit a Gândul hírportál újságírója, aki Gyergyószéken készített helyszíni riportot. A cikkben nevüket nem vállaló nyilatkozók ugyanis arra panaszkodtak, hogy lopják az erdőikből a fát, a visszaigényelt erdők helyett már csak a letarolt területet kapták vissza, miközben a saját erdőikből nem mernek kivágni fát, „mert azonnal akcióba lendül a famaffia”. Adrian Popescu megvert, megfélemlített vagy éppen becsületsértésért beperelt és elítélt gyergyóiakkal beszélgetett „A famaffia egy munkanapja” című írásában.
A cikk emlékeztet, hogy a Számvevőszék jelentése szerint az 1990 és 2011 közötti időszakban Romániában több mint 366 ezer hektárnyi erdőt döntöttek le, több mint 80 millió köbméter fát törvénytelenül vágtak ki. A famaffia tulajdonképpen érinthetetlen, minden szinten cinkosaik és védelmezőik vannak: a helyi önkormányzatok képviselői, a dekoncentrált hivatalok ellenőrző szervei, ügyészek, bírók, politikusok, miniszterek.
Adrian Popescu szerint Hargita és Kovászna megye a törvénytelen fakitermelés bajnokai, ahol tízezer hektárokon vágták tarra az erdőket, s a famaffiát „a helyi RMDSZ vezetők is patronálták, akik nagyon gyorsan dollár, majd euró- multimilliomosok lettek”. A riporter által megszólaltatott gyergyóiak úgy vélik, jobb nem tetten érni a fatolvajokat, mert képesek „láncfűrésszel elvágni az akadékoskodók torkát”.
www.slagerradio.ro
Erdély.ma

2013. június 6.

Nemzetközi összefogás a Schweighofer ellen
Nemzetközi petíció aláírását kezdeményezte több civil szervezet az erdélyi erdők, különösképpen a Kovászna megyei Réty megmentésére, arra válaszul, hogy a Holzindustrie Schweighofer óriás-beruházása felkavarta az indulatokat. A petíciót bárki aláírhatja ITT.
A kezdeményezést indító szervezetek az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Civilek Háromszékért Szövetség, a Zöld Nap Egyesület, a Vinca Minor Egyesület, a László Kálmán Gombászegyesület, az Elveszett Világ Egyesület, a Sepsi Bike Egyesület, a Gyurgyalagok blog, a Romániai Denevérvédelmi Egyesület és a Nemere Természetjáró Kör. A Természetvédelmi Wildlife Project keretében Paul White két aláírásgyűjtő oldalt is indított.
Eddig csaknem 7000 aláírás gyűlt össze, az angol nyelvű petíciós oldalon pedig 400. Az aláírók közt európai országokon kívül Szingapúr, Kanada, Egyesült Arab Királyság, Egyesült Államok, Kína, Brazília is szerepel több száz aláírással.
A természetvédők a kisüzemek bezárását és több ezer ember megélhetésének veszélyeztetését látják, de a természettel való fenntartható együttműködés végzetes és végleges megbomlását is vizionálják. A háromszéki faiparosok egyezkednek és túlélésre készülnek
Nem lehet leállítani az osztrák fakirály betelepedését Háromszékre, ám a helyi fafeldolgozók megoldásokat kell találjanak a túlélésre, erre a következtetésre jutottak a háromszéki fások egy részét tömörítő Kovászna Megyei Faipari Szövetség (KOFA) tagjai, miután a Holzindustrie Schweighofer képviselőjével találkoztak. A KOFA vezetői beszámoltak, hogy egyeztettek Herbert Sattlerrel, a Schweighofer vállalat rönkfelvásárlási és hulladékgazdálkodási vezetőjével. A találkozóra meghívták az Arbor fafeldolgozó szövetséget, ám a gyergyószentmiklósi szervezet képviselői nem vettek részt, jelen volt viszont a székelyudvarhelyi Régiófa egyesület és 18 háromszéki faipari vállalkozó.
Bagoly Miklós a KOFA elnöke hangsúlyozta, szakmai jellegű megbeszélésre került sor, a beruházás szociális és környezetvédelmi vetülete nem került terítékre. Az osztrák vállalkozás képviselőjével ismertették a Pro Wood klasztert, melynek tagjai kölcsönösen segítik egymást, egymás termékeit és szolgáltatásait kedvezményesen veszik igénybe, mire a Herbert Sattler megígérte, hogy belépnek a klaszterbe.
Kádár Rezső a KOFA ügyvezetője elmondta, kiderült, hogy az osztrák cég nem számol azzal a lehetőséggel, hogy valamiért nem valósul meg a rétyi gyár, nem is vettek számításba más helyszínt. A KOFA vezetői szerint, Sattler elismerte, hogy a betelepedésükkel újrarendeződik a piac, helyi vállalkozások kerülhetnek nehéz helyzetbe, és azt is mondta, ennyire erős ellenállással még sehol nem találkoztak. A KOFA és a Pro Wood klasztert próbálja menteni a helyzetet, azt javasolják, hogy a fenyegetett kisebb vállalkozók is csatlakozzanak, összefogással keressenek piacot és népszerűsítsék termékeiket.
www.slagerradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma

2014. február 18.

Cáfol a háromszéki kereskedelmi kamara által átveréssel vádolt újságíró
Átveréssel vádol egy magyarországi cégtulajdonost a Kovászna megyei kereskedelmi kamara és a vállalkozók szövetsége. A Háromszék gazdaságáról könyvet megjelentetni készülő szolnoki kiadó rágalmazásnak tartja az állításokat.
Egy magyarországi vállalkozás visszaél több háromszéki intézmény és cég nevével – hívta fel a figyelmet a napokban a Kovászna megyei kereskedelmi és iparikamara. Édler András, a kamara és Bagoly Miklós, az Asimcov vállalkozói szövetség elnöke közös közleményben arra figyelmeztetik a megye üzletembereit, hogy átverésnek eshetnek áldozatul.
Tájékoztatásuk szerint a magyarországi Egri Sándor már több céget megkeresett, és pénzt kért tőlük, hogy szerepeljenek készülő könyvében. Levelében az szerepel, hogy a Kovászna Megyei Tanács, a megyei kereskedelmi és iparkamara, a megyei agrárkamara, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozata ajánlásával magyar– román–angol nyelvű könyvet készít, melyben Kovászna megye gazdaságának élvonalát megjelenítő tíz vállalkozás szerepel, teljes körű cégbemutatással. Egri már megkötött szerződésekre is hivatkozik.
A vállalkozói érdekvédelmi szervezetek szerint azonban egyik intézmény sem adott ajánlást a magyarországi kiadónak, és nem engedélyezték nevük felhasználását. A kamara és az Asimcov közleménye szerint egy kivételével a felsorolt szerződések nem léteznek, tehát a cégek nevével is visszaéltek.
Egy háromszéki vállalkozó valóban kötött szerződést a magyarországi ajánlattevővel, de már két éve kifizette a 650 eurós előleget, és még mindig nem kapott semmit cserébe, habár a szerződésben foglalt határidő rég lejárt. Édler András a Krónikának leszögezte, semmi bajuk azzal, ha valaki könyvet akar kiadni a háromszéki vállalkozásokról, ám az intézmények és cégek nevét nem használhatja engedélyük nélkül.
A szolnoki Egri Sándor a Krónikának elismerte, hogy könyve megjelenése késedelmet szenved, ami kellemetlen a benne szereplőknek és a kiadónak egyaránt, ám szerinte nincs szó kétéves késésről, semmittevésről, mivel a fejezetek sorra készülnek. A magyarországi újságíró megkeresésünkre elmondta, Bagoly Miklóst a közelmúltban telefonon, majd levélben részletesen tájékoztatta a Pozitív példák Kovászna megye gazdaságában címmel készülő könyvről, kérve együttműködését.
„Következő telefonhívásom alkalmával magyarázatot követelt általa föltételezett visszaélésekre. Azonnal kitűnt, hogy tájékozódása enyhén szólva nem volt körültekintő. Felajánlottam, hogy a bizalom és a legteljesebb nyíltság jegyében következő sepsiszentgyörgyi látogatásom alkalmával készséggel elé tárom azon dokumentumokat, amelyek állításai ellenkezőjét bizonyítják. Ezt meg nem várva öntötte sajtóközleménybe, hozta nyilvánosságra a felsorolt intézményeket, engem és cégemet egyaránt hátrányosan érintő vélekedését” – jelentette ki lapunknak Egri, sajnálkozásának adva hangot amiatt, hogy Édler András sem elődjénél, sem nála nem tájékozódott, hanem ellenőrzés nélkül azonosult Bagoly véleményével.
A szolnoki kiadó felelős szerkesztője úgy véli, a háromszéki kamara és az Asimcov vezetője messze túllépi a véleménynyilvánítás szabadságát, amikor visszaéléssel, félrevezetéssel, átveréssel, azaz súlyos következményekkel járó bűncselekmény elkövetésével vádolják. „Saját magam és cégem tisztességét, jó hírnévhez való jogát sértik, teljességgel kimerítik a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás tényállását” – szögezte le a Krónikának Egri Sándor.
Bíró Blanka, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

2014. június 12.

Sylvester Lajosra emlékeztek
Plakettet idén, szobrot jövőre avatnak
A csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban vasárnap számos érdeklődő jelenlétében avatták fel az intézmény falán elhelyezett, a névadót ábrázoló plakettet, majd munkásságáról is megemlékeztek.
A Vargha Mihály szobrászművész által készített plakett avatása előtt Bölöni Dávid polgármester nemcsak elöljáróként tartott rövid beszédet, hanem barátként is emlékezett „Szobor Lajira”, aki e melléknevét arról kapta, hogy a diktatúra alatt Háromszék-szerte számos emlékhely-állításnál bábáskodott. Ahogyan ő maga e ténykedésről vallotta: „a kisebbségi létben a jövőt nem tudnám elképzelni szimbólumok nélkül.”
Ezt követően bemutatták a Szobrainkkal szembenézve című kisfilmet, amelyben az ünnepelt Király Károly egykori megyevezetővel beszélget arról a korról, amelyben a kettős szerepvállalás volt az egyetlen járható út ahhoz, hogy Kovászna megye egyfajta erdélyi magyar kisebbségi modellé válhasson. Itt ugyanis a hatalom figyelő szeme ellenére magyar vonatkozású intézményeket hozhattak létre, szobrokat állíthattak elődeink tiszteletére.
Novák Zoltán történész a letűnt korszak tárgyilagos bemutatásával Sylvester Lajos munkásságának jelentőségét tette érthetőbbé. Váry O. Péter újságíró, Sylvester veje az újságíró, közíró közéleti szerepvállalásáról beszélt és arról, hogy 1989 után – visszavonulva a politikától – miként támogatta az utána jövő nemzedékek közéleti képviselőit. Ezt az ifjúságot felkaroló magatartást emelte ki a barátként emlékező Tamás Sándor megyetanácselnök is, elmondva, gyakran a publicistától merítettek erőt a mindennapi munkához. „De nemcsak a szobrok állítására, hanem a közösen kiadott könyvekre is jó érzés visszagondolni, mert ezek mérföldkövek, kordokumentumok az önismeretünkből. A közös anekdotázásokra is szívesen emlékezem, miközben nem szabad elfeledkezni, hogy a legfontosabb, a szoboravatás egyfajta térfoglalás is egyben” – fejtette ki az elöljáró, majd így folytatta:
„Nagy szükségünk van ilyen alkalmakra ma is, mert azok a folyamatok, amelyek a diktatúra ideje alatt mozgatták a közéletet, ha más formában is, de ma is érvényben vannak. Igaz, hogy ma már nem jön utánunk az a bizonyos „fekete kocsi”, mint annak idején az ellenzék megsemmisítésére, de a visszahúzó erők ugyanúgy léteznek, és ezekkel meg kell küzdeni. Ehhez ma is bátorság szükséges.”
Haszmann Pál a tőle megszokott veretes szavakkal ecsetelte Sylvester érdemeit, majd közölte a jelenlevőkkel, hogy régi szép szokás szerint szoborbizottságot hoznak létre, amely azon munkálkodik, hogy egy év múlva szobrot állítsanak a község híres szülöttének. Megjegyezte: az elképzelést a helyi és a megyei önkormányzat is támogatja.
Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke is megemlékezett Sylvesterről, akivel együtt adták ki a Kézdivásárhelyről elszármazott család sarjaként született Rákosi Viktor könyvét, a Hős fiúkat; ennek egy példányát a könyvtárnak adományozta. Ugyanakkor Ágoston József könyvtárigazgató megköszönte a magyarországi Szilágyi Lászlónak a felajánlott könyvadományt.
Jancsó Katalin

2015. április 29.

Kétezredik lapszámunk szegélyére
A Székely Hírmondó második sorozatának kétezer lapszámát előállítani több mint 19 évet vett fel, de most nem szeretnénk azon sóhajtozni, hogy ez milyen hosszú idő, és hogy mennyi munka volt vele. Tettük a dolgunkat a legjobb tudásunk szerint, és tenni szeretnénk az elkövetkezendőkben is.
De vajon milyen munkát végeztünk eddig, és miben kellene javulnunk? Az ugyan biztató és reménykeltő, hogy a romániai magyar napilapok közül a Székely Hírmondót kedvelik a legtöbben, de abban is biztosak vagyunk, hogy messze állunk a tökéletességtől, és sokat kell fejlődnünk, ha meg akarjuk érni a 3000. lapszámot. Milyennek látnak bennünket az olvasók, mit hiányolnak, és mit tartanak hibának – most erre voltunk kíváncsiak.
Tetszik a koncepcióváltás!
Lázár-Prezsmer Endre sepsiszentgyörgyi művelődésszervező, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke több mint tíz éve olvassa a Székely Hírmondót: azokat a kulturális, közéleti cikkeket böngészi, amelyek elsőre megragadják a figyelmét.
– Nagyon tetszik az a koncepcióváltás, amely a Székely Hírmondó napilapot jellemzi. Amikor még hetilap volt, sokkal kevesebb helyet kapott hasábjain a kultúra, a családdal, egészséges életmóddal kapcsolatos írások. Szeretem a napilapot, éppen azért, mert nagyobb teret engedett az utóbb felsorolt témáknak. Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a Tinca Teddy által zenészekkel, művészekkel készített interjúkat. Ezek különlegesek, hiszen olyan dolgokra kérdez rá, amelyek nekem meg sem fordulnának a fejemben, ez által részletesebb, színesebb képet kapunk az alkotóról, a művészről. Nem tetszenek a bulváros jellegű cikkek, a szenzációhajhász fotók a címoldalon. Ha én lennék a főszerkesztő, akkor csak kultúráról szólna a lap – persze tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen széles réteghez kell szólnia – foglalta össze véleményét, a kritikáról sem feledkezve meg.
Csak a neten…
Benedek Ágnes, a Tamási Áron Színház színésznője eddig csupán hébe-hóba, az interneten találkozott a lapunkban megjelenő cikkekkel.
– A Székely Hírmondót csupán az interneten olvasom, a közösségi oldalon megosztott híreket böngészem, így nem tudnék válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen írások ragadták meg a tetszésemet – közölte, hozzátéve: nem találja fontosnak a nyomtatott sajtót, ha a Székely Hírmondó főszerkesztője lenne, inkább az internetes hírszórásra fektetne hangsúlyt.
Több komolyzenét!
Dancs Annamari énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze elárulta, amióta Magyarországon él, főként interneten követi a Székely Hírmondóban megjelenő írásokat. Természetesen, amikor hazajön Sepsiszentgyörgyre, szívesen fellapozza az újságot, hiszen ennek a fajta olvasásnak más hangulata van, mint a számítógép monitorán történő böngészésnek. Kedvence a kulturális eseményeket, előadóművészeket bemutató rovat, de követi az életmóddal kapcsolatos cikkeket, illetve az aktuális híreket is.
– A helyi érdekes egyéniségekről, művészekről szóló írásokat kimondottan kedvelem, ezek hamar megragadják az érdeklődésemet. Nem tetszenek a „véres”, gyilkosságokról szóló hírek, ezeket igyekszem kizárni az életemből. Ha én lennék a főszerkesztő, többet foglalkoznék komolyzenei produkciókkal, színházi eseményekkel, igaz, a Székely Hírmondóban nincs hiány ezekből sem. Az újságban ízlésesen vannak összehangolva a témák, ennek tükrében a bulvárosabb jelleg is elfogadható – jegyezte meg a művésznő.
Értékes a Székely Konyha
Fülöp Magdolna, a kézdivásárhelyi Nők Egyesületének vezetője:
– Véleményem szerint joggal vált a megye közkedvelt napilapjává a Székely Hírmondó, bár az utóbbi időben én inkább a lap internetes felületén tájékozódom. Érdekes és értékes a háziasszonyok számára a Székely Konyha melléklet, de a napi receptrovat is. Köszönetet kell mondanom a magam és Nők Egyesületének a nevében, hiszen sok rendezvényünket kísérték figyelemmel, és tudósítottak róla az újság hasábjain.
Bemutatni tehetségeket!
Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője:
– Az első lapszám megjelenésétől fogva szívesen olvasom a lapot, napi rendszerességgel. Kedvenc rovatom természetesen a sport. Véleményem szerint jó lenne létrehozni egy Tehetségsarok című rovatot, amelyben hetente vagy kéthetente be lehetne mutatni egy-egy környékbeli sikeres vagy tehetséges sportolót, edzőt, hogy a gyerekeknek és a szülőknek is példaképül szolgáljon.
Miért Rongy az Elek?
Gyuricza Anikó (Sepsiszentgyörgy):
– A Hírmondóról a reggeli kis családi rituálék jutnak eszembe. Minden nap kimegyek az újságért, aztán a fontosabb infókat felolvasom az embernek – ez már rutinná vált. A másik dolog, ami eszembe jut, hogy színes. A szó szoros és átvitt értelmében is, mindenkit szeretne megszólítani, mindenkinek a maga sajátos problémáját boncolgatva. Van benne politika, női dolgok, környezetvédelem, aktuális rendezvények ismertetése. Egyik vonzó visszatérő szereplője Rongy Elek, a disznó, amit évente egyszer meg lehet nyerni. Nekem még nem volt szerencsém hozzá, de sokat gondolkodtam azon, vajon miért Rongy a vezetékneve, amikor annyi ember vacsoráját biztosíthatja! Komolyra fordítva a szót, hiszem, hogy az újság is egyfajta szellemi szükségletet elégít ki. A Hírmondó érzékenyen reagál a közösségi igényekre, közvéleményt formál, és tájékoztatja az itt élő magyarságot. Ezt kell folytatni! Külön kiemelném, hogy a megye két lapjának az újságírói úgy tekintenek egymásra, mint partnerek, és ez példaértékű. Több interaktív rovatot szeretnék olvasni a lapban, ami hűen tükrözi a közhangulatot és az egyszerű háromszéki polgár gondolkodásmódját. Jó lenne egy „fordított szám” is, amelyet csak az olvasók beérkezett írásaiból szerkesztenének!
Rövid, objektív, érthető
Bagoly Miklós, az Asimcov Kis és Középvállalkozók Kovászna Megyei Szövetségének elnöke:
– Jól megszerkesztett lap, rendszeresen olvasom interneten. Nem a pénzt sajnálom rá, de könnyebb, gyorsabb, kényelmesebb. (Mielőtt megkérdezné: tudom, hogy ez a lapeladás rovására történik. A magam részéről akár fizetnék is valamilyen formában az online változatért, de papírújságot nincs érkezésem olvasni). Elsősorban az aktuális híreket követem: rövidek, objektívek, érthetők. Van néhány ember, aki itt ír, akiket ismerek, és mindig szívesen olvasom cikkeiket. Nem értek viszont egyet azzal, hogy ismeretlenek által név és cím nélkül írt véleményeket rendszeresen közölnek a lapban. Ez tisztességtelen. Akinek véleménye van, annak legyen neve is. Ha nincs, nem kell közölni. Szerencsésnek találnám, ha az aznapi eseményeket nem darabokban, hanem felsorolásszerűen, áttekinthetően „tálalnák” (a nyomtatott változatban ez így van – szerk.).
Az olvasó értelmes lény
Bíró Béla egyetemi tanár (Sepsiszentgyörgy):
– A lap rendszeres olvasója vagyok a kezdetektől. Van ott két-három ember, aki egészen eszement jegyzeteket ír, de a lap többi része olvasható, szolid, használható információkat tartalmaz, közérthetően megfogalmazva. Sajnos, Háromszéken a két napilap közötti konkurencia nem a minőség javulását eredményezte, hanem azt, hogy mindkettő a létfenntartáshoz szükséges, olvasók utáni hajszában néha olyan dolgokba megy bele, olyan engedményeket tesz, amelyekben – meg vagyok győződve – ők sem hisznek igazán. Ha én dönthetnék, még nagyobb súlyt helyeznék arra, hogy minden és mindennek az ellenkezője is elhangozzék a lapban, mert töretlenül hiszek abban, hogy az olvasó értelmes lény, aki majd eldönti, hogy mi a jó, és mi a rossz.
Magyari a kedvenc
Berszán István református lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese (Középajta):
– Emlékszem, amikor megjelent az első lapszám, igazán örvendetes volt, főképpen, mert Felsőháromszékről kerültem Erdővidékre. Eleinte az volt az érzésem, hogy ez inkább Kézdi- és Orbaiszék lapja, s azóta, bár sokat változott, mégis kevésnek tartom az erdővidéki témákat. Rendszeres olvasója olyan hat éve vagyok a Székely Hírmondónak, s hogy „felfutott”, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy itt Középajtán, s tudtommal Erdővidéken is egyre több az előfizetője. Ami nem tetszik, az a Ne fojtsa magába! rovat. 
Az elgondolás jó, de én csak névvel engedélyezném közölni az SMS-eket. Egyébképpen tetszik, kimondottan javára válnak az önkormányzati oldalak, ahol mindenki mindig tájékozódhat az illető település életéről. Általában tetszik a lap, de ha választani lehet, akkor Magyari Lajos „szösszenetei” a kedvenceim. Ha én volnék a főszerkesztő, az oknyomozó riportokat előtérbe helyezném, persze előzőleg kellőképpen tájékozódva az „ügy” mivoltáról, s csak utána indítanám el a dolgot, nem szenzációt hajhászva, hanem kiderítve-kimondva az egyre több furcsaságot, visszaélést stb. kies megyénkben (is).
Néha túl bulváros
Kovács István unitárius lelkész (Sepsiszentgyörgy):
– Színes, megfogja az embert, és bizonyára sokaknak vonzóbb a jól tördelt, rövid anyagok sorozata, mintha nagy terjedelmű, „oktató és okosító” írásokat tartalmazna. Néha túlságosan „elmegy” bulvárba, a magam részéről nem díjazom például, ha egy balesetről címlapfotót hoznak. Hogy én miként csinálnám? Meglehet, hamar csődbe vinném a lapot, mert kizárólag értékorientált írásokat tennék be. Értem én, hogy az emberben „genetikailag kódolt”, hogy a botrányra jobban figyel, de meg kell találni azt a formát, amit a modern művészet is követ, hogy valami „álbotránnyal” felhívja magára a figyelmet, de mindig értéket közvetít. Meggyőződésem, hogy hosszú távon csak a szolid hangvételű, tisztességes lap élhet meg – a Hírmondó nem jár messze ettől.
Nyúljon kényes témákhoz!
Kiss Aranka tanár (Barót):
– Megjelenése óta olvasom a lapot. Tetszik a formátuma, átláthatósága, egyszerűsége. Tetszenek a rovatai, főleg az Aktuális, a Vélemény és az Életmód. Tisztelem Magyari Lajost szókimondó, élvezetes vezércikkeiért. Kevésnek tartom az erdővidéki híreket, törekedjenek a frissességre. Ha szerkesztő lennék, olyan körkérdéseket tennék fel a különböző foglalkozású és korosztályú embereknek, amelyeknek válaszai ötleteket, megoldásokat tartalmaznának a régió fejlesztését illetően. Új rovatokat is bevezetnék, mint: jogi tanácsadás, az olvasó kérdez, cégek ajánlják szolgáltatásaikat, sikertörténetek, külföldre költözött honfitársaink beszámolói, akár pozitív, akár negatív tapasztalatok átadása. Emellett oknyomozó riportokat közölnék, nem csak egyoldalú tájékoztatásokat, jobban megfizetném azokat a munkatársakat, akik tájékozottak, akik mernek kérdezni, felelős személyeket megszólítani, sok embert érintő, akár „kényes” témához nyúlni. Ilyen például, hogy miért nem lehetett Baróton megszervezni (Beszterce helyett) az erdélyi szintű matematikaversenyt, hiszen évek óta kiugró tehetségeink vannak? Mit veszített és mit nyert volna ezzel a város? Miért nincs 1200 diáknak iskolaorvosa és fogorvosa? A „Nemzeti szálló” melletti romhalmaz eltávolításának mi az akadálya? Fresnes francia kisváros (Nagyajta község testvértelepülése) Panorama című havilapjában a tanácsosok havonta beszámolnak tevékenységükről, elgondolásaikról, megoldásokat kínálnak, a lakosokkal rendszeresen konzultálnak, és ezt nyilvánosságra hozzák. A Hírmondó követhetné ezt a példát, mert a lakosság kíváncsi a tanácsosok munkájára.
Ténylegesen is színes
Kiss András István ifjúsági szabadidős tanácsadó, turisztikai szakember, vállalkozó (Sepsiszentgyörgy):
– Kedvelem a Székely Hírmondóban a változatosságot, a színes nyomtatást, szemben a fekete-fehér konkurens lappal. Rendszeresen olvasom az újságot és gyűjtöm is a cikkeket, adattárolás és tanulás céljából. Amiket a legjobban kedvelek: az életmód, az aktuális, a sport, a szabadidő és a panoráma rovat. Szeretném, ha nagyobb terjedelemben foglalkozna a lap sporttal, az életmóddal, egészséggel, mindegyikből jó lenne még egy plusz oldal. Örülnék, ha a történelemnek és turisztikai látványosságoknak is lenne külön oldala. Szeretem a rejtvényeket és a vicceket, érdekes lenne, ha általános műveltségi vagy IQ-tesztek is beférnének ide, úgy vélem, és hasznos színfoltja lenne az újságnak.
Nem fojtja magába!
Bács-Benke László maksai polgármester is hűséges olvasója a lapunknak. A sokszínűsége miatt kedveli, a helyi hírektől kezdve a horoszkópig mindent elolvas belőle. Még a Ne fojtsa magába! rovat SMS-eit is, pedig azok sokszor szereztek keserű perceket számára. Meggyőződése ugyanis, hogy az elmúlt évben többet szerepelt benne, mint bármelyik más közéleti személyiség, és kizárólag negatív színben volt ott feltüntetve.
– Úgy vélem, ami a rovatban megjelenik, az zaklatás. Éppen ezért, ha én lennék a szerkesztő, nem engednék be mindenféle névtelen SMS-t, hozzászólást vagy olvasói levelet, hiszen álnévvel bárki bármit írhat, szapulhat.
Ne változzon!
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke:
– A Hírmondót azóta olvasom rendszeresen, mióta Kézdivásárhely-központú hetilapból megyei napilappá lett. Az online változatot kedvelem, kényelmesebb, de a nyomtatott formát is követem. Az utóbbi időben rendkívül sokat fejlődött a lap, felnőtt, átfogó, kiegyensúlyozott, tetszik a tördelése, egyszerű, áttekinthető. Nem szeretem, hogy néha, vélhetően olvasócsalogatónak szánt, bődületes nagy címek vannak, ami félrevezető, mert nem mindig van meg hozzá a tartalom. Ha én szerkeszteném, egy darabig nem nagyon változtatnék rajta, jól „beállt” a lap.
Figyeljünk a fiatalokra!
Váncza Tibor, az erdővidéki RMDSZ elnöke:
– A Székely Hírmondóra elsősorban a kiegyensúlyozottság jellemző. Évek óta előfizetője vagyok, kedvenc rovatom a Ne fojtsa magába!, ezt mindig elolvasom, mert kíváncsi vagyok az emberek véleményére, gondolkodásmódjára. Fontosnak tartanám, hogy az újságban továbbra is megjelenjenek az önkormányzatok tevékenységét bemutató rovatok, a körképek. Ami „hiánycikk” a lapban: keveset foglalkozik a fiatalokkal. Azt szeretném, ha a továbbiakban rájuk jobban odafigyelnének!
A Székely Hírmondó eredetileg az 1848-49-es szabadságharc idején látott napvilágot. Első lapszáma – Háromszék első sajtótermékeként – 1849. június 7-én jelent meg Kézdivásárhelyen, Bem tábornok tábori nyomdájával nyomták. Heti két alkalommal jelentkezett, az ötödik lapszám után kérészéletének véget vetett a cári intervenció. A második sorozat 1996. március 15-én indult útjára, azóta fölfele ívelő pályát járva be – független közvélemény-kutatók mérése szerint a legolvasottabb magyar lap Erdélyben. 2010 márciusában vált megyei napilappá.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. december 16.

Sepsiszentgyörgyön nyitottak irodát
Összekapcsolják a kínálatot a kereslettel
A magyarországi és háromszéki vállalkozások közötti üzletkötések fejlesztését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítését, befektetések megtelepedését támogatja a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban tegnap megnyitott Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH Zrt.) irodája.
Deák Gyöngyvér irodavezető elmondta, tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Székelyföld versenyképessége. Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, hogy 35 irodát működtetnek, és ebben az időszakban további 22 irodát nyitnak a Kárpát-medencében. Romániában 7 iroda kezdi meg működését, ennek egyike a tegnap megnyitott sepsiszentgyörgyi, de Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmáron is működnek hasonlók. Ezek hálózatban tevékenykedve járulnak hozzá, hogy új piacokat és üzleti lehetőségeket nyissanak a magyarországi, illetve a külhoni kis- és középvállalkozásoknak.
Skapinyecz Péter egy felmérésre hivatkozva elmondta, a cégeknek legfőképpen információkra, kapcsolatokra, külkereskedelmi tapasztalatokra, pénzügyi támogatásra és nemzetközi menedzsmentre van szükségük ahhoz, hogy exporttevékenységet folytassanak. Mindezeket tudja biztosítani a MNKH irodája, amely várja a háromszéki vállalkozók érdeklődését. Az igazgató szerint Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak. Országunkban közel 13 ezer magyarországi cég működik, ezek 700 millió euró befektetést valósítottak meg.
Szabó József, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Közép-Európai osztályvezetője szerint az irodához forduló cégek sok munkát és kockázatot megspórolhatnak. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány a jövő évet a külhoni fiatal vállalkozók évének tekinti, amely során sok pályázatot és szakmai programot hirdetnek majd. Az iroda megnyitását üdvözölte Nagy József, a háromszéki önkormányzat alelnöke, Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bagoly Miklós Asimcov-elnök és Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2017. január 18.

Adótörvénykönyv-módosítástól a munkaerőhiányig (Visszapillantó)
Szokásunknak megfelelően, idén is visszapillantunk az elmúlt esztendő legfontosabb gazdasági eseményeire, amely szintén az adótörvénykönyv jelentős módosításával kezdődött, majd az év folyamán egyre inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodtak a vállalkozók.
JanuárAdótörvénykönyv. Már az év első napjától érvénybe lépett az új adótörvény, amely nagyon sok változást hozott a cégek, illetve jogi személyiséggel rendelkező egyéni vállalkozások tekintetében. Számszerűen több mint száz olyan módosítás szerepelt a 2015/227-es törvény által jóváhagyott hatalmas terjedelmű jogszabályban, amely az adók és illetékek rendszerét átírta. A legfontosabb módosításokat Benkő Pál adószakértő segítségével ismertettük.Repülőtér. Év végére elkészül a vidombáki repülőtér – nyilatkozta a Brassó megyei tanács alelnöke. Claudiu Coman leszögezte, hogy ötmillió eurós kölcsönt vettek fel, aktualizálni kell a megvalósíthatósági tanulmányt, egymillió euróba kerül a még szükséges területek kisajátítása és előkészítése, megkapták a villamos áram vezetéséhez szükséges engedélyeket. Továbbra is függőben a kifutópálya területének átvétele, a vitatott 200 hektár sorsát újabb kormányrendelettel rendezik – szögezte le Coman. Mint ismeretes, eddig csupán a repülőtér 2,85 kilométeres, 45 méter széles kifutópályája épült meg, amelyet 2014 őszén adtak át. Ma már tudjuk, az igéretből nem lett valóság.
Közel a hamburgerhez. „A vendéglátóipar úgy jött képbe, hogy míg az építőszakmában dolgoztam, gyakran ebédeltem a városban, mindig rohanni kellett, és nem találtam egy igazi gyorséttermet – nyilatkozta lapunknak Bunta Álmos. – Fontos volt számomra, hogy valami új legyen és kézműves termék, amit helyben állítunk elő. Így esett a választás a hamburgerre” – mondta a fiatal vállalkozó, aki néhány évvel korábban építőmérnöki diplomával érkezett haza Debrecenből. FebruárAkarunk dolgozni. A foglalkoztatottsági aránynál (az alkalmazottak aránya az aktív lakosság körében) Kovászna megye 55,8 százalékkal országos szinten a 9. helyen áll – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az Európai Unió pedig célként határozta meg, hogy 2020-ig az arány érje el a 70 százalékot (Románia esetében a cél 60 százalék). Mindebből az látszik, hogy az itt lakók akarnak dolgozni, és dolgoznak is, még ha kevés pénzért teszik is ezt – mondotta a polgármester.Húsz év. „Szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni” – nyilatkozta Bagoly Miklós, a húszéves Asimcov, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke.Rugalmasabb pályázás. Miközben a régi ciklusban, függetlenül a támogatás intenzitásától, a vállalkozónak teljes mértékben kellett finanszíroznia a beruházást, és visszaigénylési kérelemmel tudta lehívni a megfelelő pénzeket (utófinanszírozásos rendszer), most előre le lehet hívni akár ötven százalékban is az elnyert összegeket – közölte az új költségvetési ciklus uniós pályázatai kapcsán lapunk kérdésére Bartis Botond, a Goodwill Consulting tanácsadó és pályázatíró cég  értékesítési igazgatója. 
Szalmaláng. A maksaiDeszke János és felesége, DalmaSzékelyföldön elsőként kezdett szalmából fűtőanyagot készíteni. A D&D szalmabrikettgyár bemutatásakor a fiatal vállalkozók elmondták: a sikeres pályázathoz vakmerőség, kitartás és persze szülői támogatás kell.MárciusAz újrakezdő. Három évvel ezelőtt még teljes kiárusításon gondolkozott, ma egy lassan, de biztosan épülő vállalkozást vezet – írtuk Dónáth Lajosról, a kökösi Gulyás csárda tulajdonosáról. A lassú építkezés hívének korábbi vállalkozói próbálkozásait a válság kettébe törte, de sikerült felállnia. 
Képzés. Harmadik szakaszához érkezett a kézműveseknek szánt üzleti képzés. A  KézMűvész Egyesület szervezésében 2015 tavaszán indult a tematikus felkészítő, ekkor 34 kézműves nyert bepillantást a marketing és design alapjaiba. 
Bemutatkoztak a fővárosban. Háromszéki fiatal vállalkozók is bemutatkoztak a Bukarestben szervezett üzleti konferencián. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) társszervezésében zajló eseményen a startup-szimuláció keretében egyebek mellett egyedi kerékpárokat, újszerű bútordarabokat, online áruházat mutattak be. A húszéves Roby sajt. Sok munka, kitartás kellett, hogy az egyre nehezebb körülmények között működő tejtermékpiacon megmaradjon az étfalvi kis üzemben készített sajt. Csutka Attila tulajdonost nem hátráltatták meg a nehézségek, fejlesztette vállalkozását, ma már négyféle, kézműves minőségű, hagyományos termékként bejegyzett sajtot forgalmaz. Munkájában Róbert fia segíti, a könyvelést felesége, Mária Magdolna végzi. Igazi családi vállalkozásról beszélhetünk – mutattuk be a két évtizedes vállalkozást.SzékelyföldBudapesten. Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás, 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata.Verseny. A szolgáltatási elképzelések voltak túlsúlyban a sepsiszentgyörgyi Junior Bussiness Club által hatodik alkalommal megszervezett Üzleti Tervek Versenyén. A színes palettán zeneipari közvetítő vállalkozástól játszóterek korszerűvé tételén át, az energiafelhasználás optimizálását célzó üzleti terven keresztül egészen a turisztikai szolgáltatásokra irányuló pályamunkáig sok minden megtalálható volt, de olyan kevésbé elterjedt elképzelést is bemutattak, mint a hálózatépítés.
ÁprilisKülhoni vállalkozók éve. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók felkarolását célzó program keretében mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlottak Sepsiszentgyörgyön. A tematikus év részeként a program keretösszege 750 millió forint, 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások.Díjeső. Három díjjal tért vissza a legjelentősebb országos pék- és cukrászipari kiállításról és versenyről, a Gastropanról Diószegi László és csapata. A sepsiszentgyörgyiek kenyere, péksüteménye a második, illetve harmadik helyre volt elegendő, Farkas Ferenc ételszobrászati remeke viszont kategóriájában kiérdemelte a zsűri legmagasabb elismerését.Pálinkadíj. A Potio Nobilis brand újabb nemzetközi sikereket ért el Európa talán legrangosabb seregszemléjén, a Destillatán, amelyen 11 ország 129 főzdéje vett részt.  A főzde megkapta a Höchste Qualitat minősítést, 4,25 pontot érve el a maximális 5-ből. A különböző kategóriákban a sepsiszentgyörgyi pálinkakülönlegességeket nem kevesebb, mint 14 éremmel jutalmazták.MájusMinimálbér. A hónap első napjától 1,1 millió hazai alkalmazott bruttó bére 1050 lejről 1250 lejre nőtt.
Egységár a vendéglőben. Berszány Tibor, egyebek mellett a Bertis üzletek tulajdonosa a Szent György Napokra időzítette a Central vendéglő megnyitását. Az új vendéglátóipari egység érdekessége az úgynevezett egységáras büféasztal. „Nekem az az elméletem, hogy mindig egyet lépjünk előre, mert a megállás már lejtmenet egyben” –  mondta a vállalkozó.Astra-csőd. A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elrendelte a csődbe jutott Astra biztosító felszámolását. A biztosítási garanciaalap (FGA) közölte, hogy ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A Hotnews szerint a garanciaalap 60 ezer káraktát vett át az Astrától mintegy 650 millió lej értékben. A felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap állt rendelkezésükre, hogy kérjék a kártalanítást.Parafa dugó. Romániában három cég vezeti a parafa dugók és egyéb -termékek piacát. Egyikük székhelye Kovásznán van, a RobyCom Kft.-t tulajdonosa, Augustin Sasu mutatta be.Turisztikai klaszter. Miután Kovászna, Hargita és Maros megye huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezetének nem sikerült bejegyeztetni a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget, a kezdeményezők, intézmények, civil szervezetek, vállalkozók új megoldásként klaszterbe tömörültek, hogy a térség turisztikai vonzerejét szakszerűbben használhassák ki – számolt be Albert Zoltán megbízott vezető.JúniusÉdler folytathatja. Újabb négy évre Édler Andrást választották a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparakamara élére. Ugyanakkor megválasztották a 17 tagú vezetőtanács tagjait is.Fejlesztés. Nagyjából ötmillió eurós beruházást zár a német tulajdonú, négy háromszéki nadrággyárat működtető Ready Garment Technology Kft. A befektetéseket, a hétéves bevezetést kívánó új üzleti modellt, a jövőbeni terveket Dieter Bock, a németországi anyavállalat többségi részvényese mutatta be. Kiderült egyebek mellett, hogy az egyik legnagyobb kihívásuk az egyre hangsúlyosabb munkaerőhiány. Több pénz a civileknek. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a személyi jövedelemadó két százalékáról rendelkezők száma – közölte a pénzügy. 2004 és 2010 között a felajánlható összeg abszolút értékben csaknem négy és félszer lett nagyobb, míg az adófizetők több mint tízszer akkora összeget utaltak át 2010-ben, mint 2004-ben. A 2011. évi adóból átirányított összeg először haladta meg az egymillió lejt Háromszéken, ahol a következő három esztendőben a befizetők száma gyakorlatilag nem változott, míg az összeg kismértékben növekedett 2014-ig, amikor több mint négyszeresére, valamivel 5,6 millió lej fölé ugrott. Mindez olyan körülmények között, hogy az adófizetők mintegy fele él ezzel a lehetőséggel.(folytatjuk)
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. április 25.

Püspöki áldás a felújított templomban (Szent György-búcsú Esztelneken)
A Szent György vértanúról elnevezett esztelneki ferences zárdatemplom búcsúünnepét a napján, tegnap délelőtt 11 órakor tartották. E búcsús-hálaadó szentmise keretében Tamás József püspök atya áldását adta a kívül-belül felújított templomra, a liturgikus bútorokra és az oltárképet helyettesítő domborműre.
A szentmisén mintegy húsz kézdi-orbaiszéki római katolikus plébános és néhány ferences szerzetes, többek között Urbán Erik püspöki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója is jelen volt. Az 1980 őszén felszentelt ferences templom külső és belső felújításának kezdeményezője és kivitelezője Kakucs Szilveszter zárdaigazgató. Közreműködött a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplom gyermekkara Gergely Gábor kántor vezényletével. A Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrász által készített és sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló oltárképet helyettesítő domborművet Tamás József püspök és Domokos Ferenc polgármester leplezte le, majd a püspök megáldotta a megújult templomot, illetve a domborművet és a liturgikus bútorzatot. Igehirdetésében az egyházfő Szent György életét méltatta. A búcsús-hálaadó szentmise végén Kakucs Szilveszter testvér köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a templom tatarozásához, felújításához. Azt is elmondta, a munkálatokat idős és ifjú Fekete Mihály Baumeister cége végezte, és anyagi támogatást is nyújtottak, a papi és ministránsszékek a zeteváraljai Sebestyén Ferenc munkáját dicsérik, a festett ablakok cseréjét kedvezményes áron Szász Zoltán és édesapja, Szász György végezte, a csíkszeredai Részegh András a megvilágítást alakította ki díjmentesen, és világítótesteket is adományozott a templomnak, az asztalosmunkálatokban Bagoly Miklós Levente sepsiszentgyörgyi vállalkozó is segítséget nyújtott. Az ünnepi szentmise a pápai himnusz és nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 2.

Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. szeptember 4.

Koncertek, főzőverseny, élő szobrok, kiállítás
Huszadszor ünnepelt Kovászna
Péntektől vasárnapig tartotta 20. városünnepét Kovászna. A három nap alatt kulturális rendezvények, szórakoztató programok, remek koncertek tömkelege és vásárok közül választhattak az érdeklődők. Az alábbi összeállításban a hétvégi rendezvény néhány pillanatát ragadtuk ki.
Együttműködés mindenekfelett
A kovásznai városnapokon első alkalommal ültek össze közös tanácsülésre a fürdőváros és testvértelepüléseinek vezetői, Gyerő József kovásznai polgármester kezdeményezésére. Csengert Erdős Tamás alpolgármester, Pápát Unger Tamás alpolgármester, Gyulát Görgényi Ernő polgármester, Nagykanizsát Termecz Marianna aljegyző, Călărași-t Victor Ambroci alpolgármester képviselte. Az ülésen az elöljárók bemutatták a településeiken történt megvalósításokat. Gyerő József megjegyezte: a testvértelepülések közötti kapcsolat eredményességét tükrözi az iskolák, kórusok, színjátszók, sportolók, vagy épp a nyugdíjasok között kialakult együttműködés, és szeretnék, ha e barátságok a jövőben még tovább erősödnének.
Évtizedek óta együtt
A városnapok egyik visszatérő, megható rendezvénye az arany- és gyémántlakodalmasok köszöntése. Idén Balea Dumitru és Steluța, Mátéffy Attila és Anna Ida, valamint Csoma Géza és Erzsébet arany-, illetve Kerekes Árpád és Terézia gyémántlakodalmasok tettek eleget a meghívásnak. Az egybegyűlteket Gyerő József polgármester köszöntötte, majd két nyelven kívánt minden jót a kitartásból jelesre vizsgázó pároknak. A hangulat fennköltségét Vasilica Enea jegyzőnő szavalata, valamint Szabó Tamás és Kiss Eszter diákok zenés összeállítása fokozta. Az idősek köszöntése ajándékozással, és Dancs Ibolya anyakönyvvezető pezsgős, süteményes kínálmációjával zárult. Meglepetésként a kézdivásárhelyi Három csillag nevű együttes adott elő bajor dalokat.
Szakácsok mérkőztek
Szombaton a jókedvé, a lelkes szakácsoké és finom étkeké volt a főszerep a Dózsa György parkban, ahol a helyi önkormányzat, az ASIMCOV vállalkozói szövetség és a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje szervezésében megtartották a hagyományos főzőversenyt. A sátrakban mindenki igyekezett valamilyen ételkülönlegességet előállítani. Nemcsak a felnőttek vettét kézbe a fakanalat, hanem a fiatalok is, és nem vallottak szégyent. A zágoni, megyeszékhelyi és illyefalvi fiatalokból álló Lovasokk (Bokor Anna, Muntean Zsolt és Incze Kolbert Adrien) például olyan csikós babgulyást rittyentettek, hogy még a szomszédos versenyzők is átmentek megkóstolni a munkájukat. A rendezvényen jelen volt a Katrosa Vadászegyesület, melynek tagjai mintegy 80 személynek adományoztak vaddisznópörköltet.
Az idei megmérettetésre 17 csapat nevezett be, és Bagoly Miklós, a zsűri elnöke szerint a csapatok olyan finomat főztek, hogy legszívesebben az összesnek első helyezést adtak volna. Első helyen a Szabad-fű-szer-ész-ők (Kovászna) végeztek, őket követte a Lányos Asszonyok (Kovászna) és a Szörcsei csapat. 4. helyezést ért el a Lovasokk, míg a szakmai különdíjat és a Karcsi Csárdája díjat a Pódium csapat (Kovászna) kapta.
Friss és művészi
Az élő szobrok jelenléte évek óta a városnapok szerves része, de mégis minden évben újdonságként hat, hiszen a Molnár János tanár, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad vezetője és diákjai által kiötölt témák mindig frissek és művésziek. A szoborparkban idén is a mindennapi események, hírek, történések részét képező témák köszöntek az arra látogatókra. Az egyik jelenet pl. a terrorizmust, a másik a fiatalok körében pusztító Kék bálnát mutatta, de ugyanígy a napjainkban oly aktuális medvekérdés is feldolgozásra került. Deák Dániel István, a KCSS Diákszínpad tagja kérdésünkre elmondta: a közönség főként a könnyed témákra volt fogékony, de azért akadtak sokan, akik az elvontabb jelenetek is értékelték.
Menő logó a központi parkban
Olyan, mint Hollywood – mondta sok vendég a központi parkban elhelyezett, kétnyelvű Kovászna-lógóra, amely hamar a fotózkodók kedvenc hátterévé vált. Gyerő József polgármester lapunknak elmondta, az önkormányzat pár éve sikeresen pályázott egy uniós és kormányprojekt keretében, melynek értelmében támogatást kaptak a turisztikai rendezvényeken való részvételre, ugyanakkor ezen pályázat részeként készült el a városnapokon felállított névtábla is, rajta többek között a mofettákban levő széndioxidra (CO²) utaló logóval.
Társadalomkritika
Pénteken a kovásznai Kádár László Képtárban megnyílt Deák M. Ria és Deák Barna közös tárlata. A művészházaspár életműkiállítását méltató Gazda József műkritikus kifejtette, a két alkotó szemmel láthatóan különböző stílusban fejezi ki érzéseit, meglátásait a mai társadalomról.
– Deák Barna műveivel kimondja az igazságot, megmutatja a ránk leselkedhető rosszat, bemutatja az emberi gonoszság megtestesítőit, mely dúl a világban. Deák M. Ria más oldalról közelíti meg a valóságot. A művészet csendjét nyújtja ebben a szörnyű világban. Egyikük felhangosítja a valóságot, a másik egy „csendszigetet” hoz létre – mondta Gazda megjegyezve, örül, amiért Kovásznán ilyen szépen virágzik a művészet minden ága, hozzátéve, szeretné, ha ez az érdeklődés megmaradna a kis fürdőváros lakóiban. Az eseményen közreműködött a Hozsanna kamarakórus és Kurta Béla gitároktató tanítványai.
Vásár mindenkinek
A városnapok, nem lenne az igazi a különböző vásárok nélkül, amelyekből idén gazdag volt a felhozatal. Akik inkább a piaci termékekre vágytak, vagy a bóvlira, megtalálhatták ezeket a szokásos helyükön, az 1918. December 1. utca végén, akiket meg inkább a kézműves termékek érdekeltek, a központi parkban választhattak a gazdag kínálatból. Utóbbi helyszínen a kovásznai és csomakőrösi kézművesek (többek között Fábian Irma, Ferencz Sándor) is felsorakoztak portékájukkal. Fábián Irma lapunknak elmondta, ezúttal többnyire a helyiek vásároltak tőle barkácsmunkákat. Ferencz Sándor megjegyezte, bár az által készített szalmakalapok szezonja lejárt, mégis szép számmal akadtak vevői.
Váratlan esemény
A szombaton megrendezett főzőversenyen egy váratlan esemény szakította meg a rendezvényt: lakodalmas vendégsereg masírozott végig annak helyszínén. Illetve csak vonultak volna, mert az ifjú párnak és a násznépnek útját állták a főzőverseny szervezői, és bizony addig nem engedték tovább őket, amíg adományt nem kaptak, és egy-egy pohár pálinkát el nem koccintottak egymással. A spontán esemény mindenkit jókedvre derített, mind a főzőverseny résztvevőit, mind az érdeklődőket, és nem utolsó sorban a násznépet.
Koncertek mindenkinek
Esténként koncerteken tombolhatott a városnapok közönsége. A szervezők munkáját dicséri, hogy a színpadon a nagy nevek mellett, mint a Pokolgép és az Edda, a helyi együtteseknek is teret biztosítottak, így a nagyérdemű a SIC Ton, a Pinceband és a Background produkcióit is végignézhette. Hogy pontosan hányan fordultak meg a városnapokon, azt nem a mi tisztünk megállapítani, de az biztos, hogy esténként egy tűt sem lehetett volna elejteni a színpad előtt.
Nagy Sz. Attila, Szőke Zsuzsa / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. szeptember 4.

Színes forgatag a fürdővárosban (XX. Városnapok Kovásznán)
Látványos tűzijátékkal és az EDDA koncertjével ért véget tegnap este a Kovászna Napok rendezvénysorozata. A huszadik alkalommal megszervezett háromnapos városünnep újabb sikerként könyvelhető el, a szervezők – a városháza és a művelődési ház – által összeállított forgatókönyv és program minden igényt kielégített, helybeliek, vendégek, üdülni, gyógyulni érkezettek számára is sok érdekességet hozott a színes program.
Szombaton a leglátogatottabb esemény a főzőverseny volt. A Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Kapitánysága által szervezett kulináris attrakció mágnesként vonzotta a kíváncsiskodókat – igaz, sokak nem a látványért jöttek, sokkal inkább a versenyző szakácsok főztje érdekelte őket. Sok volt a kóstolgató, a Négyesfogat csapatkapitánya ki is jelentette: jövőben csak székelyeknek főznek.Tokányok, pörköltek, paszulyfőzelék, lecsó és sok más ínycsiklandó finomság került a verseny menüsorába, a legkülönlegesebb étket a Cuki-csapat gyerekszakácsai állították össze: panírozott töltött káposztával rukkoltak elő. A lovagrend elöljáróiból álló zsűrinek nehéz dolga akadt az étkek rangsorolásával, Bagoly Miklós elnök elmondása szerint mindenkinek dobogósnak kellett volna lennie. A részt vevő csapatok mindegyike kapott díjat, az első helyet a kovásznai Fűszer-Ész-Ők vitték, második lett az ugyancsak helyi Lányos asszonyok csapata. A harmadik helyen a szörcsei Szabadtűzi Lovagrend és a sepsiszentgyörgyi Lovasok csapata osztozott. Bágyok Károly mesterszakács kiemelte a Lovasok fiatal, ezen a versenyen debütáló csapatának teljesítményét. Az általuk főzött kolbászos-csülkös babgulyás kiváló ízvilágot, összhangot hordozott, akár jobb helyezést is elérhettek volna, ha nem konzervbabot használnak az elkészítéséhez – mondta a szakember. A Best Western Szálloda különdíját a JBC csapata kapta, a Karcsi csárdája szakmai különdíját a Pódium szakácsai érdemelték ki. Meglepetés is volt a versenyen: a díjkiosztó ceremónia közben esküvői menet vonult át a tömegen. A szemfüles szakácsok éltek a lehetőséggel, elkötötték az utat, és jó székely szokás szerint csak fizetség ellenében engedték továbbmenni a román lakodalmasok sorát. A művelődési házban trófeakiállításra került sor. Kiss Attila szervező elmondta: az elkövetkező napokban is nyitva tart a kiállítás, azt szeretnék, ha minél többen megismernék a környék vadvilágát. Hozzáfűzte: azt is be szeretnék bizonyítani, hogy a vadászok nem gyilkosok. A vadászat egyben sport és vadgazdálkodás, mely segíti a természetes egyensúly megtartását, a szelekcióval hozzájárul a vadállomány értékbeli és genetikai fejlődéséhez. A hagyományhoz híven köszöntötték a város arany- és gyémántlakodalmas házaspárjait. Előbbiek heten vannak, a hatvanéves évfordulót Kerekes Árpád és neje, Terézia ünnepelte. Gyerő József polgármester mondott ünnepi beszédet, Szabó Tamás és Kis Eszter énekkel, Vasilica Enea jegyzőnő szavalattal köszöntötte az ünneplőket. Ünnepi tanácsülésre is sor került, melyen részt vettek Kovászna testvértelepüléseinek küldöttei is. Gyerő a városban történt fejlesztésekről, beruházásokról számolt be, a jövőbeli terveket is ismertette. Kovászna legújabb testvértelepülése a Moldovai Köztársaságban lévő Călăraşi város. Victor Ambroci alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: úgy érzik magukat, mint otthon, csodálatos a természet, a helyiek vendégszeretete, a kitűnő szervezés. A városnapok alkalmával a központi parkban tették közszemlére Kovászna új logóját. A városháza néhány éve pályázott sikeresen a település turisztikai értékeit népszerűsítő kampányra, ennek keretében szakemberek készítették el a logót. A város román és magyar megnevezésébe stílusosan építették bele a borvíz és a mofettagáz jelképét. A logót a következő években, a pályázat lefutási ideje alatt kötelező módon használnia kell a városházának – magyarázta a polgármester. Az ünnep három napja alatt a Diákszínpad színészei a szokott módon valósították meg a szoborparkot, a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete gyerekek számára szervezett szórakoztató, kreatív foglalkozásokat. Tegnap számos sportesemény zajlott, a legtöbb nézőt a Tündérvölgyben megszervezett gyorsulási autóverseny vonzotta, legalább ezren nézték végig az ország minden szegletéből érkező izomautók páros versenyét. A megmérettetést az Autocrono és a DRE Racing egyesület szervezte.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998